Ma két bejegyzést is írtam, de végülis nem tettem fel őket. Semmi értelme.

Annak viszont lenne értelme, amit most szeretnék csinálni. Lassan egész estés filmet csinálhatunk azokból a videókból amiken cigányok vernek és aláznak meg magyar fiatalokat, és szerintem semmilyen módon nem segít az, ha megírjuk, hogy ez milyen szar így, ti pedig megírjátok, hogy "hű de meg kellene ezeket ölni".Nekem ebből baromira elegem van.

Szóval itt már írogatni rég értelmetlen. Én természetesen egymagam nem fogom megoldani ezt a problémát, de azt hiszem tudnék tenni az ügyért. Viszont kell egy kis segítség, mert van amit sajnos nem tudok megoldani.

Kellene nekünk egy hely Budapesten. Nagyjából tornaterem nagyságú. Fedett. Értelemszerűen minél nagyobb, annál jobb, de ha kisebb, jobb híján az is megfelel. Fizetni, nos azt sajnos nem tudnánk érte. Bérelni esetleg, de ugye itt most nem bizniszről van szó. Tehát kell nekünk egy hely, amit használhatunk. Tönkreverni nem fogjuk, viszont berendezni kicsit igen. Természetesen csak mozdítható dolgokkal. Ja és hosszútávra kellene. Mondjuk ha heti 2-3 napon pár órát miénk lehet a hely, akkor már elégedettek leszünk. Persze ha valaki örökbe nekünk ajándékozna egy megfelelő termet, akkor végtelenül boldogok és hálásak lennénk. Szintén fontos szempont, hogy a tulajdonos nemzeti érzelmű legyen. Elvi okokból.

Egy ilyennek már örülnénk

Napi húszezren olvasnak minket, csak tud valaki segíteni. Semmi törvényelleneset nem akarunk csinálni, csak azért titkolózok, mert nem szeretem a "na majd ez lesz, meg az lesz, majd meglátjátok" jellegű szövegelést. Aki tud helyet azzal természetesen megosztjuk a bővebb infókat is.

Szóval várom a kommenteket és a leveleket, itt a lehetőség hogy dühöngés helyett csináljunk is valamit azért, hogy ne legyünk elnyomottak a saját hazánkban.

(Az írás a Bombagyáron is olvasható)

A napokban érdekes könyv akadt a kezembe. Bár nem foglalkoztat különösképp az ilyesmi, gondoltam belenézek, úgyis vártam valakire. A könyv a Mit jelentenek az álmok? - Lexikon A-tól Z-ig címet viselte. Hogy ki mennyire hisz benne, hogy az álmoknak jelentősége van, azt mindenki döntse el maga. Számos eset (ha csak a saját életünket nézzük is) igazolja azonban, hogy az álom nem csupán értelmetlen képsorozatok összessége, hanem jelentése van, sőt, néha még közelgő eseményeket is megjósolhat. Persze ezt nem muszáj elhinni.

Hanns Kurth viszont részletesen foglalkozott az álomfejtéssel, és hosszas kutatómunka alapján írta meg ezt a könyvét. Lássunk most belőle pár érdekesebb részletet. (Az egyes kifejezések összes jelentését kiírtam, tehát nem volt szándékomban a számomra kevésbé kellemes jelentéseket elhallgatni.)

Bőr (emberi):

- barna vagy fekete bőrt látni, vagy a mi bőrünk barna vagy fekete: rossz szándékok lepleződnek le; nőknél házasságtörés
- sárga: bizonyos dolögban bátortalanok vagyunk
- fehér: öröm
- finom bőrt érinteni: valaki határozottan ellenáll

Cigány:

- cigányt látni vagy beszélni vele: az anyagiakban legyünk óvatosak, még akkor is, ha az illető sok széppel és újjal ismertet meg
- a barátunk: olyan barátra találunk, akiben szükség vagy veszély esetén feltétlenül bízhatunk
- pénzért jósoltatni vele: hamarosan orrunknál fogva vezetnek
- üzletet kötni vele: becsapnak a pénzzel
- őszintén szeret bennünket: az igazi szerelem sziklaszilárd hűségét jelzi; a partnerünk tűzön-vízen át kitart mellettünk
- flörtölünk vele: szomorú és nem következmények nélküli szerelmi élmény, boldogtalanság a házasságban
- cigányzenét hallgatni: romantikus élmény

Kínai:

Nagyon különböző dolgok szimbóluma: gyakran az alattomosságtól való félelem, vagy saját alattomosságunk leleplezése
- kínaival beszélni: álnok ember
- kínait látni: ha szorgalmasan dolgozunk, elérjük célunkat

Néger:

- a fény harca a sötétségel, többnyire negatív lelki élet
- négert látni: óvakodjunk a túlzásoktól
- néger a barátunk: békét kötünk ellenfelünkkel
- négerrel összeveszni: súlyos támadásoknak leszünk kitéve
- önmgaunkat négernek látni: arra szólít fel, hogy egy bizonyos ügyben legyünk nyíltak és őszinték

Zsidó:

Nem szerepel a lexikonban.

Forrás: Hanns Kurth: Mit jelentenek az álmok? - Lexikon A-tól Z-ig (1976)

(Az írás a Bombagyáron is olvasható)

Hé Te! Tudom, hogy sietsz, vár a kocsma, koncert lesz, meg minden, de várj egy percet kérlek, szeretnék feltenni neked egy kérdést.

Mi a célod?

Ne, ne pislogj ilyen meglepetten, és ne feszengj. Rajta, mondd. Mondhatsz bármit, nem foglak kinevetni. Főleg, hogy a választ nem nekem kell adnod, hanem magadnak. Tényleg szeretném ha most megállnál egy kicsit az olvasással, és átgondolnád mi a célod. Biztos több is van.

Persze bizonyára mindenki megfogalmaz most magának valami olyasmi célt, mint a szebb jövő, Magyarország talpra állítása, a rend helyreállítása, satöbbi. Most kicsit tegyük félre ezeket, és nézzünk pár egyszerűbb példát. Mert ahhoz, hogy ilyen nagy célokat elérj, előbb kisebb célokat kell elérned. Ahhoz, hogy megmászhass egy nagy hegyet, előbb fel kell készítened a saját tested a feladatra. Szóval vegyünk szemügyre most egy kisebb célt.

Ha férfi vagy, biztosan szeretnél például nagy és erős lenni. Ne hozd a hülye kifogásaid, teljesen természetes, hogy az szeretnél lenni. Biztos sokszor elképzelted már, ahogy titánként lépkedsz a sok kis ember között, hogy veled senki sem mer kikezdeni, hogy te bárkit meg tudsz védeni, és hogy mások irigykedve bámulnak. Pont úgy, ahogy most te, azokat a bizonyos "titánokat".

Tényleg jó lenne ugye? Vagy tényleg jó lenne például gazdagnak lenni. No nem annyira, a francnak se kell három Audi, meg gyémántberakásos bárszekrény, de azért igen kellemes az, ha valamire szükséged van, és meg tudod venni.

Vagy biztos szeretnél például jó harcos lenni. És akkor senkitől sem kellene félned, sem neked, sem a szeretteidnek. Ez is biztos ezerszer átfutott az agyadon miközben gagyi karatefilmeket bámultál. Mondom, ne érezd most kellemetlenül magad, az teljesen rendben van, hogy te ilyesmire vágysz. Sőt, ez helyes. Jó.

Tehát megvannak a céljaid, és valóban jó lenne, ha elérnéd őket. Na de mit teszel te ezért? Hm?

El akarsz valamit érni, látod a célt. Ott van, szinte elérhetetlen távolságban. Legalábbis úgy tűnik. De hidd el nekem, megvan hozzá az út. Az, hogy azonnal nem látod, nem jelenti azt, hogy nem is létezik. Miért nem indulsz el a célod felé? Miért csak vágyakozol rá? Miért van az, hogy esténként az ágyadban fekszel, bámulod a plafont, és azon gondolkozol, "de jó lenne..."? Kelj már fel!

Gondolkozz már! Mi, emberek, eljutottunk a Holdra, meghódítottuk a legmagasabb hegycsúcsokat, és az óceánok legmélyebb zugait. Nem volt célunk, amit idővel ne értünk volna el.  És te, te azt mondod, amit te akarsz, az lehetetlen. Hogy úgysem sikerülhet. A kicsinyes céljaid, amik a világ szempontjából teljesen jelentéktelenek, szerinted túl hiú vágyak. Fogd már fel végre hogy nincsen lehetetlen. Minden, amire csak vágyhatsz, a legmerészebb álmaid is, már teljesültek. Ugyanolyan egyszerű emberekkel, mint te. A különbség annyi volt, hogy ők elindultak az úton a céljuk felé. Mondd már meg, hogy mire vársz még!

Engedély kell? Kitől? Biztatás? Ugyan már. Kezdő lökés? Azt már megadtad magadnak azzal, hogy vágyakozol.

Segítőket szeretnél? Hidd el, meg fogod találni őket. De a startnál egyedül vagy. Egyedül kell elindulnod, de az úton számos segítőre lelsz majd. Hidd el, így lesz.

Nos?

Most ahogy elgondolod, egy hónap múlva mennyivel leszel közelebb a célodhoz? Hát persze hogy semmivel. De ha már most elkezdenél tenni érte, akkor? Gondold át. A cél felé vezető út olyan, hogy minél határozottabban lépkedsz rajta, és minél erősebb a hited, annál könnyebben veszed majd az akadályokat, és hamarabb eléred a célod, mint hinnéd.

Megint azt hiszed, hogy ez csak hülye duma, ez "nem így működik". Hát akkor hogy? Vannak emberek akik úgy születtek, hogy nekik bármi sikerülhet, és vannak akik soha semmit nem fognak elérni az életben? Nem hiszem. De ha így is lenne, honnan tudhatnád, hogy nem a nyertesek közé tartozol, míg nem indulsz a versenyen?

Ahelyett, hogy azon gondolkodnál, hogy lehet AZONNAL célba érni, erőfeszítés és idő nélkül, inkább indulj el. Mert míg ezen gondolkozol, teljesen feleslegesen, hosszú utat tehetnél meg. Nincs teleportáció. Nincsen. El kell indulnod. Évek óta gondolkozol már azon, hogyan juthatnál oda AZONNAL. Vagy hogy milyen jó lett volna oda születni. Persze, biztos van aki a célvonalon született, de te nem. Ahelyett hogy ezen sajnálkoznál, szedd össze magad, és indulj el. Mennyi időt akarsz még elvesztegetni álmodozással, és a "de jó lenne ha" gondolaton való rágódással?

Miért nézed le magad ennyire? Miért gondolod, hogy az, ami talán már százaknak, ezreknek, millióknak sikerült, neked biztosan nem sikerülhet?

Szeretném, ha MOST elindulnál az úton, ami a célodhoz vezet. Indulj el most, és egy hónap múlva ilyenkor ülj le, és gondold át hol tartasz. Hogy mennyit haladtál. De tudnod kell, hogy az úton nem elég elindulni, mert ha az első pár lépés után megállsz, még nem jutsz sehova. Indulj el, és menj, törj előre, megállíthatatlanul.

És előbb-utóbb, el fogod érni a célodat. Amire úgy vágysz, és ami most elérhetetlennek tűnik, nemsokára a tiéd lesz. Csak rajtad múlik, senki, de senki máson.

Úgy a jövőnk is, csak rajtunk múlik, senki máson. Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni soha. Az emberi akaraterő BÁRMIT képes legyőzni. A te legnagyobb ellenséged pedig nem az, aki szembenáll veled, hanem a te gyengeséged. Ha azt legyőzöd, aki veled szemben áll, már nem lesz ellenfél.

És miután elérted a célodat, azon fogsz gondolkodni: "Miért nem indultam el előbb?". És bánni fogod, hogy nem léptél rá egyből az útra, ahogy megpillantottad a célt. De még nem késő. Indulj el most, de ne holnap. Mert a holnap mindig újabb holnapot szül. Elég időt vesztegettél már. Nem lehetsz annyira rossz, hogy saját magadat foszd meg, saját álmaidtól.

Aki pedig most azt mondja: "Ennek a bejegyzésnek mi értelme volt? Ez nem illik ide." az nem indult el. De bízok benne, hogy vannak, akik igen. Van, akinek egy ekkora kezdőlökés elég, van aki csak akkor jön rá, milyen jó lett volna járni, miután már levágták mindkét lábát. Ezt ne várd meg.

Indulj el most, vagy maradj egy kibaszott vesztes egész életedben.

(Az írás a Bombagyáron is olvasható.)

Mint azt bizonyára mindannyian tudjátok, pár nappal ezelőtt, pontosan március 21-én tartották meg az idei antirasszista világnapot. Megemlékezhettünk azokról a szegény elnyomottakról akiket a fehérember sanyargat szüntelen. A sátáni fehér ember, ami napjainkban már csak a Föld összlakosságának 5-9%-át teszi ki, és életstílusa, illetve a nem-fehérek szaporulata miatt ez a szám idővel egyre csak kisebb lesz.

Tehát ezen a nagyszerű napon örvendezhettünk Európa sokszínűsége felett, ugyanakkor pedig sajnálkozhattunk azon, hogy még mindig nem sikerült minden rasszistának betömni a száját, börtönbe zárni, vagy golyót röpíteni a fejébe.

Mert a rasszizmus természetesen rossz. Még csak nem is csupán egy téves eszme, hanem a rasszizmus maga a gonoszság.
Éppen ezért nem beszélhetünk róla, és nincs szükség arra, hogy érvekkel, kutatásokkal, statisztikákkal, vagy tudományos módszerekkel bizonyítsuk helytelenségét.

Ez az igazság, melyet megkérdőjelezni tilos. Hogy miért? Mert ezt mondja a jelenlegi hatalom. Majd ha más lesz hatalmon, más lesz az igazság. Ami fontos, hogy az igazságot bizonyítani sosem kell, elég elhallgattatni azt, aki nem hiszi el.

De túlságosan elkalandoztam. Én ma nem akartam írni, csak egy levelet szerettem volna megosztani veletek. Egy barátom ismerőse írta. Ismerem a srácot, sok közös ismerősünk is van, a levél igaz.

És ami különlegessé teszi, hogy a benne leírtak pont most történtek, március 21-én, az antirasszizmus világnapján.

[A történetben szereplő neveket biztonsági okokból átírtam. Akinek tudnia kell az úgyis tudja kikről van szó.]

Ez törént idén az antirasszizmus világnapján. És ehhez hasonló esetek történnek nap mint nap. A támadók száma, a támadás oka, a sérülések mértéke, az változó. De egy dolog minden ilyen esetben közös...

 

...Az elkövetők származása.

(Az írás a Bombagyáron is olvasható)

A cigánybűnözés kronológiája - 2008 január 1-től 2008 június 30-ig

Ezt a bejegyzést még tavaly kezdtem el megírni. Akkor még nem volt cigánykérdés. Cigánybűnözés főleg nem, de az ugyebár most sincs. Aki cigányproblémát mert említeni, azt azonnal letorkollták a szokásos (náci, rasszista, kirekesztő, stb..) jelzőkkel a különféle baloldali beállítottságú megélhetési (vagy önkéntes) idióták. Mostanra ez megváltozott, már naponta olvashatunk a különféle újságok vagy hírportálok hasábjain a cigányságot érintő problémákról, de persze még mindig nem elfogulatlanul és őszintén.

Ezért döntöttem úgy, hogy átnézem a tavalyi év híreit, lássuk valóban mekkora a cigányprobléma. Tényleg csak néhány elszigetelt, egyedi esetről van szó, vagy valóban kiemelkedőek bűnelkövetésben és társadalomellenes viselkedésben?

Forrásként a kuruc.info cigánybűnözés hírkategóriáját használtam fel. Azért ezt, mert tudtommal a kuruc.info az egyetlen portál ami külön foglalkozik a cigánybűnözést érintő hírekkel. A hírek túlnyomó többsége természetesen más - független! - hírportálokon is megjelent, helyi híroldalakon, országosakon, híradókban, újságokban, stb..

A híreket időrendben olvashatjátok, 2008 január elsejétől egészen június harmincadikáig.

A híreket két részre válogattam. A normál betűvel írott bűncselekmények elkövetője valószínűsíthetően cigány, erre utalhat például a település (ami vagy javarészt cigányok lakta terület, vagy kiemelkedő cigánybűnözéséről elhíresült) vagy az elkövetés módja, esetleg maga a bűncselekmény típusa (színesfémlopás, falopás). Ezen hírek egyikéről sem állítom teljes magabiztossággal hogy cigányok lennének az elkövetők, azonban akinek van némi rálátása erre a területre, tisztában van vele, hogy feltételezéseim nem alaptalanok az elkövetők származását illetően.

A cikk természtesen nem a kuruc.info cigánybűnözés hírkategóriájának pontos másolata, mivel azokat a híreket amiknél nem láttam elég bizonyítékot az elkövető származására, kihagytam. Ezen kívül a híreket röviden próbáltam összefoglalni, és a kuruc.info jellegzetes stílusát sem vettem át.

A vastag feketével írott bűncselekmények elkövetőiről pedig egyértelműen bebizonyosodott hogy cigány. A bizonyíték lehetett a név, fotó, videofelvétel, szemtanúk elmondása, helyiek beszámolója, illetve maga a (független [vagy baloldali kötődésű]) hírforrás.

Próbáltam a kérdéses részeknek utánajárni, de még így is lehetséges hogy néhol tévesek az információim. Ezek nem szándékos csúsztatások, hanem tévedések, melyeket javítani fogok, amennyiben bebizonyosodik hogy az elkövetők nem cigány származásúak.

Másfelől tudnunk kell, hogy ezen cikk csupán töredéke a valóságnak. A legtöbb bűncselekmény nem hírértékű, és mivel az emberek mostanra teljesen elvesztették hitüket a rendőrségben és az igazságszolgáltatásban, így csak különleges esetekben tesznek feljelentést, tudván hogy az az esetek többségében nem vezet semmiféle eredményre.

Ezen bejegyzéshez nem kívánok semmiféle megjegyzést fűzni, illetve nem vonok le semmiféle következtetést, csupán az volt a célom, hogy áttekinthessük kronologikusan azt, ami a hivatalos - politikailag korrekt - álláspont szerint nem létezik, és amiről beszélni tilos.

Továbbá kíváncsian várom a különféle cigányvédő szervezetek reakcióját. Bizonyára ők is összeállítanak majd egy legalább ilyen hosszú listát azokról a bűncselekményekről, amiket magyarok követtek el cigányok ellen. Hiszen szerintünk cigánybűnözés nincs, a szélsőjobb viszont folyamatosan rettegésben tartja és terrorizálja az ártatlan cigányságot. Ha ez az igazság, itt egy egyszerű lehetőség arra, hogy bizonyítsák.

A cikk kizárólag a Magyarországon 2008 jan. 1. és 2008 júni. 30. között elkövetett(!) bűncselekményekkel foglalkozik!

(Az írás a Bombagyáron is olvasható)

Klikk ide!

Nem tudom. Sokan kérdezik ezt tőlem aggódva manapság, de én nem tudok nekik választ adni. Mert én sem értem.

Az elmúlt egy hónapban rengeteg dolog megváltozott. Emberi kapcsolataim nagyrészét teljesen megszakítottam. Megszakítottam a kapcsolatot egy nagyon kedves lánnyal, akit már régóta ismerek, és mindigis kedveltem. Megszakítottam a kapcsolatot azzal a sráccal is, akit szintén régóta ismerek, és azt hiszem kimondhatom, az évek során a legjobb barátommá vált. Már nem beszélünk. Megszakítottam a kapcsolatot egy olyan emberrel is, akitől sokat tanultam, és akire felnéztem. És megszakítottam a kapcsolatot azzal is, aki a legfontosabb volt.

Megszakítottam a kapcsolatot az összes többi barátommal és haverommal is. Már nem járok el kocsmázni a kopaszokkal. Nem találkozom velük sem. Nem keresem őket, és már ők is egyre kevésbé keresnek engem.

Gyakrolatilag minden emberi kapcsolatomat megszakítottam. És nem tudnám megmondani miért. Kivéve egyet. Annak volt konkrét oka. De a konkrét ok is csak kivégzése volt egy már haldokló kapcsolatnak. Kár volt érte. Én úgy éreztem abból a barátságból még lesz valami. Valami nagyobb. Hát tévedtem.

De változott a hozzáállásom másokkal szemben is. Nem értem magam, de úgy érzem meglazultak azok a szálak amik engem az úgynevezett nemzeti oldalhoz kötöttek. Eleinte azt hittem ez múló állapot, valamiféle érzelmi mélypont, de nem. Teljesen megváltozott a hozzáállásom. Régebben örültem ha valakin megláttam a mi jelképeinket, ha valakitől olyasmit hallottam amit mi is mondani szoktunk. De már nem. Sőt. Az ilyesmi dühít. Feldühít, mert ezek az emberek nem tudják mit beszélnek. Meglátják ami a szemük előtt van, ki is tudják mondani amit látnak, de ennél tovább nem gondolkodnak. Azt hittem a nemzeti oldalban van erő. Most úgy látom nincs. Nincs egység. Nincs erő. Nincs hit.

Ez az egész egy illúzió. Egy piros-fehér-zöld álarc, ami mögött nincs semmi. Ugyanolyan káosz mint a másik oldalon.

És magamat sem annak látom már aminek eddig. Értéktelen vagyok én is. Nagyképű vagy hiú sohasem voltam, de így is azt érzem, a múltban túlértékeltem önmagam. És talán ti is túlértékeltetek engem. Mégis mit csinálok én ami miatt értékes lennék? Írok néha egy-egy cikket, és igen ritkán az is előfordul, hogy egy írásom igazán jó lesz. Tanulságos, lelkesítő, vagy mittudomén.

De ettől én leszek valaki? Nem hiszem. Az a baj hogy nem igazán látom magam értékesebbnek azoknál a tömegembereknél akiket annyira lenézek és megvetek.

Ezért nem írok már egy jó ideje. Nem mondom hogy befejezem az írást, de egy kis szünetre mindenképp szükségem van. Át kell gondolnom a dolgokat. Átértékelnem mindent. És ezt is teszem már egy ideje. Leromboltam gyakorlatilag mindent, és most tanácstalanul ülök a semmi közepén, azon tűnődve, mit építsek. És azon, hogy van-e értelme egyáltalán építeni.

Persze aki ezt olvassa, bizonyára úgy gondolja ez nem komoly, átmeneti hangulatingadozás, ilyesmi. Nos az átmeneti hangulatingadozás egy több mint egy hónapja tart már. Ennek nem lesz hirtelen vége. Talán csak változni fog.

A nevem azért lett Főnix, mert egyszer már újjászülettem. Ekkor kaptam meg azokat az értékeket, amik idáig vezettek. Most pedig úgy érzem ismét újjászületek. Vagy meghalok.

Nem tudom volt-e értelme mindezt leírni. Azt hiszem nem. De legalább azok akik engem gyűlölnek, most örvendezhetnek. Azonban el kell hogy keserítsem őket, ez a gyűlölet nem kölcsönös. Tényleg nem az.

Az utóbbi időben teljesen elfordultam magamtól. Nem törődtem magammal. A barátaimnak, a haverjaimnak, és a nemzettestvéreimnek áldoztam minden időm. Most azonban úgy érzem vissza kell fordulnom önmagamhoz. Egyszer egy bölcs ember azt mondta: "Ne akarj másokat felvilágosítani, míg a te elmédben is sötétség uralkodik!" Akkor azt mondtam neki, hogy attól még segíthetek azoknak, kiknek az elméjében az enyémnél is halványabb a fény, de most úgy érzem azt kell tennem amit ő mondott. Meg kell találnom a teljes igazságot, be kell hogy töltse elmémet a fény. Ezzen fogok most dolgozni egy darabig minden erőmmel.

És hogy mit fogok most tenni? Hogyan tovább? Nos, ezt én sem tudom. Azt hiszem visszavonulok kicsit, míg letisztulnak fejemben a dolgok. Talán írni azért fogok, hiszen bármennyire is rossz helyzetben van az ember, néha megjön az ihlet. És ha az írásaimmal akár egyetlen embert is sikerült jobbá tennem, jobb irányba terelni, akkor azt hiszem megérte. Ezt talán még van értelme csinálnom.

Visszavonulok az aktív tevékenységtől, azt hiszem végleg, és inkább olvasásra fordítom időm nagyrészét. Hogy tényleg megértsem a dolgokat. A világ működését, a jó és rossz fogalmát. Mert úgy érzem ezek a legalapvetőbb dolgok, mégis, legtöbbünk ezeken sosem gondolkozik el, és így esélyünk sincs rá hogy VALÓBAN megértsük a dolgokat. Hogy tényleg tisztán lássunk, és hogy kimondhassuk, tudjuk AZ igazságot. Tanulnom kell. Erre van most szükségem.

Azt hiszem életem legrendszertelenebb, és legértelmetlenebb bejegyzése volt ez. De ebből talán megérthették páran, hogy miért vagyok mostanában annyira más. Talán volt akit érdekelt.

 

Mielőtt belevágnék, szeretnék tisztázni pár dolgot.

A Bombagyár egy blog, különböző szerzőkkel, akik bizonyos kérdésekben különböző nézeteket vallanak. Mivel – ahogy én tudom – egyikünk sem elkötelezett híve semmilyen ideológiának, (gyengébbek, és a kuruc.info szerkesztőinek kedvéért: Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek elveink, hanem azt, hogy nem egy bizonyos könyvből merítjük minden gondolatunkat, és nincs olyan „vezetőnk” akivel MINDENBEN egyetértünk) az egyes kérdésekre vagy problémákra adott válaszaink tudásunk, ismereteink, tapasztalataink, függvényében különbözők lehetnek. Tekintve, hogy blogról beszélünk, aminek elsődleges célja a felvilágosítás, melyet nem primitív propagandával, hanem elgondolkodtató, tényfeltáró írásokkal próbál elérni, nem gond, és főleg nem „belviszály” az, ha két szerző egymástól különböző véleményt fogalmaz meg egy bizonyos eseménnyel kapcsolatban.

Mielőtt bárki azt hinné, nem azért mentem ki, mert nemzetiszocialista vagyok. Nem vagyok az. Ez pedig nem holmi mentegetőzés, csupán egyszerű tényközlés. Bár mint ilyen, gyakorlatilag felesleges, ugyanis mindig vannak, akik jobban akarják tudni, hogy én mi vagyok.

Hogy akkor miért mentem ki?

Azért, hogy megemlékezzek azokról a német és magyar hősökről, akik életüket áldozták a söpredék, a csőcselék ideológiája, a bolsevizmus elleni küzdelemben.

Talán stratégiai, vagy taktikai szempontból nem volt jó döntés a kitörés, pontosabban az ehhez vezető döntések nem voltak helyesek. Talán.

Talán meg lehetett volna kímélni Budapestet. Talán meg lehetett volna kímélni sokezer német és magyar férfi életét. Talán meg lehetett volna kímélni a hidakat, az épületeket, talán meg lehetett volna rövidíteni a háborút…

De mit nyertünk volna ezzel? Pusztán anyagi dolgokat. A hidakat, az épületeket újjá lehet építeni. Azok pusztulása nem tragédia. A becsület elvesztése, az az igazi tragédia. Ami nem pár évnyi építkezésbe, hanem örök szégyenbe kerül. Talán az áruló románokról kellene példát vennünk? Talán azt kellett volna mondanunk, azok a házak ott többet érnek, mint a becsületünk? Talán azt kellett volna mondanunk, ezeknek a férfiaknak az élete többet ér mint a hűségünk?

NEM!

És azok a férfiak sem mondták volna ezt. Mert egy katonának, egy igazi harcosnak, igazi beteljesülése nem az anyagi síkon aratott győzelem, hanem a szellemi síkon kivívott győzelem. Az oroszokat, a tankjaikat, vörös hordáikat legyőzni sem lehet akkora dicsőség, mint saját démonainkkal szembeszállni, és felettük győzedelmeskedni. Győzedelmeskedni a gyávaság, a félelem, a kétségbeesés, a gyengeség, és az önzés felett. Ki így hal meg, annak jutalma nem zsold, hanem örök dicsőség.

Büszke vagyok rá, hogy ahhoz a nemzethez tartozok, mely képes volt meghozni egy ekkora áldozatot. Mely tündöklő pajzsként tartóztatta fel a vörös hordát, és küzdött még akkor is, mikor biztosan látta már, nincs esély a győzelemre. A mi őseink bátor harcosok voltak, nem árulók, nem sikamlós politikusok, és nem materialista érdekemberek.

És ha mégis valahogy megmagyaráznánk, hogy a vezérek, a parancsnokok rosszul döntöttek, hogy stratégiailag nem volt helyes az út, amit kijelöltek, ez csökkentené a harcban elesett hősök dicsőségét? Ha a katonák utolsó leheletükig büszkén küzdenek a gonosz ellen, de a parancsnokuk rossz döntést hoz, akkor ők már nem hősök? Dehogynem.

Nekünk magyaroknak, nincs miért szégyenkeznünk. Büszkék lehetünk őseinkre. És büszkék lehetünk minden egyes férfira, nőre, és gyermekre, aki a vörös rém ellen felvette a harcot. Még akkor is, ha nem győzött. Ha esélye sem volt a győzelemre. Büszkeséggel tölthet el minket, hogy egy olyan háborúban, egy olyan szent háborúban, melyben sok erős elbújt, s megfutott a harc elől, mi az első sorokban küzdöttünk, vállvetve német testvéreinkkel.

És ha feladtuk volna, mit nyerünk? Lerövidült volna az ostrom? Igen. Kevesebb épületet lőttek volna rommá? Igen. Kevesebb magyar esett volna el? Igen.

De kérdem én, mi ez az 52 napos ostrom, az azt követő több évtizedes kommunizmushoz képest? Amikor nem házainkat rombolták, hanem a múltunkat, jelenünket, és jövőnket. Amikor nem katonákat gyilkoltak, akik erre vállalkoztak, hanem mindenkit, válogatás nélkül. Amikor nem betegségek fertőzték népünket, hanem egy sokkal borzalmasabb dolog, a bolsevizmus. Amikor nem egy várost romboltak le, hanem egy egész ország büszkeségét és tisztaságát. Nincs az a bombázás, ami után egy ország ne lenne képes talpra állni, de mikor a bombák a nemzet elméjét és lelkét sebzik meg, abból talán sohasem fog teljesen felépülni.

És hogy én mit tettem volna, ha ott vagyok? Ha lett volna, erőm, hitem, és bátorságom: kitartok. Kitartok, és harcolok. Mert minden egyes leölt bolsevik eggyel kevesebb megerőszakolt és megalázott magyar nő. Mert minden egyes leölt bolsevik eggyel kevesebb bűnöző. Mert minden egyes leölt bolsevik eggyel kevesebb késszúrás nemzetünk testén. Utolsó leheletemig harcoltam volna a nemzet- család- és Istenellenes bolsevizmus ellen.

A Becsület Napja nem a nemzetiszocializmus ünnepe. A Becsület Napja a hősiesség, a bátorság, a hűség, a becsület ünnepe.

Ezért mentem én ki a Hősök terére.

 (Az írás a Bombagyáron is olvasható)

Miért kell megemlékeznünk a hősökre?

Elsősorban talán azért, mert ha nem emlékezünk meg róluk, idővel talán azt is elfelejtjük, mit jelent hősnek lenni.

Mert talán ez a világ már nem érdemel, és ez a rendszer nem akar hősöket.

És talán már nem is akar senki hős lenni.

Pedig van-e annál magasztosabb dolog, mint két lábon állva, büszkén, a gonosz elleni harcban elesni? Van-e férfiasabb halál ennél? Van-e nagyobb áldozat ennél? És van-e nagyobb dicsőség?

Van-e nagyobb dicsőség annál, mint hogy ahhoz a nemzethez tartozol, melyet a történelem egyik legnagyobb férfija, Adolf Hitler, a hősök nemzetének nevezett?

Van-e nagyobb dicsőség annál, mint hogy a mi nagyapáink voltak azok, akik büszke harcosként feszültek neki a szennyet és romlást okádó vörös hordának?

Van-e nagyobb dicsőség annál, mint hogy minden magyar és német harcos szeme előtt az lebegett: "Minden lelőtt vörös féreg eggyel kevesebb megerőszakolt és meggyalázott magyar nőt jelent!" ?

Van-e nagyobb dicsőség annál, hogy mi, a mi őseink, testükkel védték a többi országot a vörös fenevadtól? Hogy életüket áldozták más férfiakért és nőkért, más családokért, és még más nemzetekért is.

Van-e ennél nagyobb dicsőség?

Aligha.

És hogy a háborút elvesztettük? Igen, a háborút talán elvesztettük, de a becsületünket nem. És ez az, ami igazán fontos. Az anyagi világban legyőztek minket, de valójában nem vagyunk vesztesek. Ennek a háborúnak mi vagyunk az igazi győztesei.

Azzal győztünk, hogy nem adtuk át magunkat önként a gonosznak, hanem harcoltunk ellene, utolsó lehelletünkig. És azok a német és magyar férfiak, akik ott életüket vesztették a bolsevizmus elleni szent háborúban, ők büszkén állhatnak majd meg az Úristen előtt, és elmondhatják, "Megtettem mindent."

És ez a fontos. Ez az igazi győzelem!

És ezért leszek én ott ma, a Becsület Napján.

Hogy lássa a világ, vannak még akik szemében nem a pénz, az anyag, az érték, hanem a hűség, a becsület, a hősiesség.

Lássa a világ, és tudja meg, a földi élet rövid, de vannak akik örökké élni fognak.

Élni fognak minden magyar férfi, nő, és gyermek szívében. Mert az ő hősiességük ad nekünk reményt, és erőt a harchoz. Az ő hősiességükből táplákozik a mi hitünk. A mi hitünk abban, hogy van miért harcolni. És ha győzni nem is fogunk, talán egyszer majd rólunk emlékeznek meg így, és mi sírjainkat fogja tisztaszívű emberek ezreinek könnye áztatni.

Ha ennyit elérünk, akkor már megérte.

Emberek gyülekeznek a parkban. Ősz van. Rég lehullott már minden levél, s az emberek zörögve lépkednek a színes avaron. Az őszi Nap sugarait hatalmas, de már elszáradt tölgyek magasba nyúló ágai hasítják szét, s a szél lágyan simogatja vén törzsüket. Gigantikus betontömbök vetik sötét árnyékukat az úttestre, ahol most alig látni autót. Az úton egy csapat fiatal szalad át, nevetve, boldogan. Vidáman beszélgetnek, viccelődnek, és egymásba karolva sietnek a tér közepére felállított emelvény felé. Nagy nap ez a mai, valami készül.

A téren hömpölygő, hatalmas tömeg egyre izgatottabb. Táblákat szorongatnak, zászlókat lengetnek, és egyre türelmetlenebbül várják a szónokot. Fiatal fehér lányok cseverésznek önfeledten az emelvényre támaszkodva, mellettük pedig barátaik beszélgetnek. A mikrofonkábelt egy felnőtt férfi igazgatja. "Tökéletes" - mondja, azzal sportosan leugrik a magaslatról. Egy idős hölgy hunyorogva nézi a napfényben úszó színes zászlókat. Ahogy telik az idő, a tömeghez egyre több lelkes csoport csatlakozik.

A kivetítő 18 óra 00-t ír, s a szónok megjelenik. Egy fekete férfi lép fel az emelvényre, s megigazítja nyakkendőjét. A tömegben síri csend lesz. A zászlók megállnak a szélben, és minden arc a férfi felé fordul.

"Hello." - dörmögi a mikrofonba, mire a tömeg éljenzésbe kezd. - "Fekete vagyok, és büszke vagyok rá" - mondja, s tömeg ekkor már hisztérikusan éljenez. Zászlók emelkednek a magasba, az emberek örvendenek, ugrálnak. A szónok folytatja: "Fekete vagyok, és igen, büszke vagyok rá! Az a célom, hogy biztosítsam fajom fennmaradását, és a fekete gyermekek jövőjét!"

A tömeg ünnepel.

- Micsoda nagyszerű ember!
- suttogja könnybe lábadt szemekkel egy színes ruhákba öltözött nő a színpadra könyökölve.
- Igazi hős! Nagyszerű bátor ember! - mondja egy férfi.
- Én olyan szeretnék lenni mint ő! - kiáltja egy fehér kisgyermek. 
- Igen, ő AZ ember! Csodálatos az a bátorság amivel kiáll az övéi mellett. Csodálatra méltó! - motyogja egy öregúr felesége fülébe egy színes zászló alatt. 

Miközben az emberek örömittasan figyelik a szónokot, egy másik férfi megindul az emelvény felé. Büszke, határozott léptekkel halad, egyenesen a lépcső felé. 

A tömeg elhallgat. Minden tekintet a férfira szegeződik. 

A férfi felsétál az emelvényre, egyenesen a mikrofonhoz.  Megfáradt, tengerszín szemeivel kémleli a tömeget. Az arcán nem tükröződnek érzelmek. Megigazítja gyűrött ingjét, és kérges kezével megmarkolja a mikrofont. 

- Fehér vagyok! - Mondja zengő hangon a mikrofonba. 

A tömeg felmorajlik. Az egymás mellett állók zavartan néznek hol egymásra, hol a férfira. Némelyek arca eltorzul, s egészen ijesztő ábrázatot vesz fel. Egy idős úr összeráncolja a szemöldökét.

- Fehér vagyok, és büszke vagyok erre!

A tömeg fújolásba kezd. Itt-ott már hangosabb szavak is elhangzanak, de a férfi mozdulatlanul áll a mikrofon mögött, előtte a zúgolódó tömeggel.

- Fehér vagyok, és az a célom, hogy biztosítsam fajom fennmaradását, és a fehér gyermekek jövőjét! - mondja a mikrfonba, és kitör a káosz.
- Náci disznó! - kiált fel egy öregember és az öklét rázza.
- Rohadt fajgyűlölő! - üvölti a színpad előtt egy fekete fiú, és a férfi felé köp. 

A tömeg izzik a dühtől. Egyre több szitkozódás hallatszik fel a monoton morajlásból. 

- Szemétláda! - visítja egy raszta hajú lány az első sorból.
- Gyűlöletkeltő! Gyűlöletkeltő! - kiáltozza mellőle egy másik nő. 

A férfi mereven áll a mikrofon mögött, és egy könnycsepp gördül le az arcán. 

- Öljük meg! - hallatszik a távolból.
- Kapjuk el a szemét nácit! - helyesel egy közelebbi hang. 
- KAPJUK EL! - üvölti egyként a tömeg és az emberek elkezdenek felmászni az emelvényre. 

De a férfi csak áll s nézi a Napot. 

Egy másik fehér férfi ér fel legelőször az emelvényre, és szembeáll a mikrofon mögött álló férfival. Egymás szemébe néznek. Egy pillanatnyi mozdulatlanság, majd az emelvényre felkapaszkodott férfi hatalmasat sújt öklével a férfi arcára. 

De a férfi nem mozdul. Nem védekezik, és nem üt vissza. Csak nézi a távolban lenyugvó Napot, komor, könnyes tekintettel. 

Egyre többen érnek fel az emelvényre. Egy fekete férfi oldalról üti meg a még mindig távolba tekintő büszke férfit. 

De a férfi csak áll egyenesen, és vöröslő vér buggyan elő szájából. 

Már az egész emelvény zsúfolásig van emberekkel. A férfit minden oldalról rángatják, gyalázzák, és ütik-rúgják. 

A férfire ütések záporoznak. Tűzpiros vére egy előtte álló fehér nő arcára fröccsen, mire az elvigyorodik, és kést vág a férfi gyomrába. 

A férfi letekint a késre, vissza a vigyorgó arcra, és térdre esik. 

A tömeg, ellepi a férfit. 

A férfi még mindig szótlanul csak a Napot figyeli, egészen addig, míg egy férfi elélép, és az arcába tapos.

Nem sokkal később, a tömeg megnyugszik. Vérszomját lecsillapította a fehér férfi halála, és a színes tömeg vérben gázolva indul meg a lenyugvó Nap felé...

(Az írás a Bombagyáron is olvasható.)

Mára egy videót kaptok. Katt

Először is, annak hogy nem nem írtam az elmúlt napokban, több oka is volt. Egyrészt időhiány, másrészt elmentek ti a jó, na oda, hogy pont a legfontosabb gondolataimat nem kommentáljátok. Régen jó kis olvasóközössége volt a blogomnak, jókat beszélgettünk kommentekben. Most meg írok valamit, ti odaírjátok hogy "ez durva / ez poén / ez szomorú" aztán annyi. Kicsit több interaktivitást ha kérhetem.

Ami viszont fontos, hogy az eredetileg karácsonyra tervezett jótékonysági képvásár legkésőbb a jövő hét folyamán megrendezésre kerül. Még egy kicsit kell rohangásznom, aztán rendben lesz a dolog. Ha minden képet megvesztek majd, akkor ahogy számoltam kb 50-60 ezer forinttal tudunk majd megsegíteni egy rászoruló magyar családot. De erről majd bővebben a bejegyzésnél. Ami szívás, hogy már a legelején eldöntöttem, hogy tekintettel a közelmúltban rengeteg minket ért "loptok/csaltok/sikkasztotok" jellegű rágalomra, az anyagiakat a legpontosabban elétek tárom majd. Tehát pontosan tudni fogjátok mi mennyibe került, mi hova ment, és aki nagyon biztos lesz benne hogy én elloptam a pénzt, annak adok telefonszámokat is amiken ellenőrizheti a dolgok állását. Na a probléma pedig az hogy nem találom a legnagyobb kép blokkját, és nem emlékszem mennyibe került. Asszem 3500.- volt. Ha addig nem találom meg a blokkot ennyivel fogok számolni, aztán ha esetleg kiderül, hogy akaratom ellenére elloptam párszáz forintot, azt szépen megfizetem majd a kellő helyre.

De minek is magyarázok ennyit? Akik minket rágalmaznak állandó jelleggel, azokat úgysem érdeklik a tények, ti meg - őszintén remélem - hogy megbíztok bennünk/bennem.

Korunk emberének egyik legfőbb betegsége, hogy mindig mindent MOST akar. Nem, nem ér rá az holnap, neki most kell, azonnal. Nem érti meg, hogy az eredményért dolgozni kell, és dolgozni fáradtságos, és időigényes.

Ilyen vagyok én is. Dühít, hogy fiatal vagyok még. Dühít, mert teljesen tisztában vagyok vele, hogy ugyanezekkel a tettekkel, ha 10-20 évvel idősebb lennék, sokkal nagyobb fokú tiszteletet és megbecsülést szerezhetnék magamnak. És ez nekem kell. Idővel rájön az ember, hogy nem a pénz a hatalom (pontosabban nem kizárólag a pénz az) hanem a tekintély. Nekem pedig tekintélyem nincsen. Ezzel semmi probléma nincs, ez a világ rendje. Nincs egyenlőség, és ez ellen én nem is akarok lázadni. Természetes, hogy középkorú férfiak nehezen tűrik, hogy egy huszonéves "suhanc" osszon nekik parancsokat, vagy oktassa ki őket. Én persze nem is akarom ezt tenni, de dühít, hogy pusztán az életkorom az, ami miatt ettől a lehetőségtől meg vagyok fosztva.

De igazából a probléma az, hogy türelmetlen vagyok. Be kellene látnom, hogy fiatalságom előny. Előny, mert így maradt még időm arra, hogy képezzem magam, és lehetőségem van rá, hogy mire testileg úgymond megérek a feladatra (Ez véleményem szerint nagyjából 30 éves kor, ilyen idősnek kell lennie minimum egy férfinak ahhoz, hogy még az idősebbek szemében is lehessen tekintélye) már szellemileg is érett legyek rá. Ez pedig optimális esetben előbb következik be.

Fiatalnak lenni nem rossz. Egy férfi életében minden kornak megvan az adott feladata.Nálam ez a tanulás fázisa, és belátom, igaza van azoknak, akik leszólnak engem, amiért én már most vezetni akarok. Teljesen igazuk van, arra én még sem testileg, sem lelkileg, sem szellemileg nem értem meg.

És amíg ezek nem következnek be nálam, nem hogy nem lehetek, de nem is akarhatok vezető lenni.

És talán nem is leszek az soha. Ez sem baj. Én csupán azért akarok vezető lenni, mert úgy érzem ilyen minőségben nagy tetteket vihetnék véghez. Vezetőnek lenni nem cél, hanem egy állapot, ami segíthet a célok megvalósításában. Ha úgy tetszik, ez egy eszköz. És sosem hagyhatjuk, hogy egy eszköz megszerzése, csupán a birtoklás miatt célunkká váljon. Éppen ezért, ha úgy hozza az élet, és valaki más lesz helyettem vezető, és valaki más tűzi majd zászlajára azon célok megvalósítását, melyekért én is küzdök, és ez a valaki nálam sokkal alkalmasabb lesz arra, hogy vezessen, hát akkor én boldogan állok majd mögé, és leszek fogaskerék az ő gépezetében.
 

A most következő hírt Artbeat nevű olvasónktól kaptuk. Mivel tudom hogy az olvasók nagyjából 10-20%-a kattint csupán rá a linkekre, így bemásolom ide a teljes hírt:

Értitek ugye? Gyerekek ezrei, százezrei sínylődnek alkoholista, drogos, erőszakos, teljességgel felelőtlen szülőknél, vagy olyan családoknál, ahol bűnözőt nevelnek belőle, bántalmazzák, sorozatosan megalázzák, és az ilyen esetekben a gyámügy és a rendőrség szánakozó arccal tárja szét a kezét, hogy ők sajnos nem tudnak mit tenni, meg igazából nem is nagyon akarnak. De ha olyan nevet adsz gyermekednek, ami nem tetszik a zsidóknak, ami nem politikailag korrekt, elveszik tőled.

Te kedves olvasó, bele tudsz gondolni milyen érzés lenne, ha elvennék tőled imádott gyermeked, csak azért mert nem tetszik nekik a neve? Őszintén remélem, hogy az apa a legmocskosabb, legfájdalmasabb módon fog bosszút állni a rohadékokon. Boldogan nevetve nézném végig haláltusájukat, és nem éreznék egy csepp bűntudatot vagy sajnálatot sem.

Ez Amerika, ez 2009, ez a szabadság.
 

Türelem barátaim!

Újévi fogadalmaim egyike volt az, hogy rendesen vezetni fogom ezt a blogot is, és nem csak kéthetente írok valamit a Bombagyárra. Namármost ezt be is fogom tartani, de a január elég zűrös, úgyhogy addig legyen szíves kihúzni a kedves olvasóközönség.

Februártól viszont.. ejj.. lesznek dolgok. De még mennyire. Kezdve azzal, hogy végre megtartjuk a jótékonysági képvásárt, amit karácsonyra ígértem. A késés oka egyszerű, nincs képkeret. Okostojások most biztos mondják, hogy van az valahol biztosan. Hát valahol tényleg van, de ott elég drága. (több helyen is néztem, nem vagyok droid). Viszont az IKEA-ba február másodikán érkezik rengeteg olyan keret ami olcsó, jó, szép, és tökéletesen megfelel a célra. Szóval ezzel indítjuk a februárt.

Aztán én visszamegyek küzdősportolni valamit. Boksz, Muay Thai, Jiu-Jitsu, Krav Maga, vagy valami. Meg kitaláltam pár kedves egészséges fejbőrű (gy.k.: skinhead) barátommal, hogy vegyünk bokszkesztyűket, és járjunk össze hétvégenként bucira verni egymás fejét, csak úgy edzésképp. Jó lesz az is. Főleg hogy mindenki átlagban 20 kilóval nehezebb nálam. No sebaj, az csak jó ha az edzőpartner erősebb vagy ügyesebb, az készíti fel igazán az embert. Továbbá meg fogok írni egy könyvet, ami rohadtul nagy durranás lesz, és szintén jótékony célra megy majd. De erről ne is kérdezzetek, majd időben mindent megtudtok. Fasza lesz, azt megsúgom. Továbbá dokumentumfilmet is fogunk forgatni, és írni akarok egy regényt is. Tudom, ahhoz  tehetség kell meg minden, de állítólag nekem olyan van (bár én ezt tagadom) továbbá és ha nem lesz olyan jó, akkor mi van? Maximum senki nem veszi meg, és megírhatja majd a kurucinfó ismét, hogy "mérsékelten tehetségtelen" vagyok. Ja és ha rá tudom szánni magam megírok egy színdarabot is, melynek bevétele szintén jótékony célra megy majd.

Hogy miért kattantam rá ennyire a jótékonykodásra? Mert miért ne? Van pár olyan dolog amit meg lehet csinálni, és pénzt szoktak kérni érte. Na és ezek közül van jópár amiért nekem nem lenne pofám zsebrerakni a pénzt, továbbá én nem is akarok "megélhetési nemzetmentő" lenni. Habár megélni jó lenne valamiből, vannak dolgok amikből nem akarok. Meg egyébként is, van jobb helye is annak a pénznek amit esetleg a színdarabbal keresünk majd, mint az én tárcám. És mielőtt még valaki nekem esne, nem, nem hiszem hogy én ettől jófej leszek, vagy akármi. Azért teszek így, mert így tartom helyesnek. Ilyen egyszerű.

Ja és addig is olvassátok Igazságos Izom Tibor blogját. Mert jó. Röhögcséges.

Az alábbi írást Kitalátortól kaptam mailben. Olvassátok, mert jó.

A Józan Ész halálára
(nyugodjék békében)

  Ma egy szeretett barátunk halálát siratjuk: a Józan Észét, aki sok éven át volt közöttünk. Senki sem tudja biztosan, hány éves volt, mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.

Emlékezni fogunk rá, mert olyan értékes leckéket adott nekünk, mint "dolgozni kell, hogy tető legyen a fejünk felett" és "mindennap kell olvasni egy keveset"; hogy tudjuk, miért lel aranyat, ki korán kel, és hogy felismerjük olyan mondatok érvényességét, mint "az élet nem mindig igazságos" és "lehet, hogy én vagyok a hibás".

Józan Ész egyszerű és hatásos parancsok ("addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér") és megbízható szülői stratégiák ("nem a gyerek, hanem a felnőtt dirigál") szerint élt.

Egészsége akkor kezdett gyorsan romlani, amikor jó szándékú, de hatástalan szabályokat kezdtek alkalmazni: jelentések egy hatéves kisfiúról, akit szexuális zaklatással vádoltak, mert megpuszilta egy osztálytársát; kamaszokról, akiknek iskolát kellett változtatniuk, mert feljelentették drogot áruló társukat, vagy a fegyelmezetlen diákját megdorgáló tanítónő elbocsátása csak rontott az állapotán.

 Józan Ész akkor kezdett háttérbe szorulni, amikor szülők csak azért támadtak a tanárokra, mert azok végezték el azt a munkát, amelyben a szülők csődöt mondtak: fegyelmezetlen gyermekeik fegyelmezését.

Még tovább hanyatlott, amikor az iskoláknak szülői engedélyt kellett beszerezniük ahhoz, hogy beadjanak egy aszpirint, bekenjenek egy gyereket naptejjel, ugyanakkor tilos volt tájékoztatniuk a szülőket, ha egy diáklány teherbe esett, pláne ha abortuszt akart csináltatni.

 Józan Észnek elment a kedve az élettől, amikor a tízparancsolat nevetséges anyaggá vált, némely egyház üzletté aljasult, és amikor a bűnözők kezdtek különb elbánásban részesülni, mint áldozataik.

Józan Ész számára kemény csapás volt arról értesülni, hogy az ember már nem védheti meg magát egy tolvajtól a saját házában, ellenben a tolvaj beperelheti őt, ha kezet emel rá, és hogy ha egy rendőr megöl egy bűnözőt, még akkor is, ha ez utóbbinál fegyver volt, azonnal eljárás indul ellene aránytalan védekezés miatt.

 Józan Ész halálát megelőzte szüleié: Igazságé és Bizalomé, feleségéé: Bölcsességé, lányaiké: Felelősségé és Törvényességé, fiuké: Ésszerűségé.

 Túlélik szörnyű mostohatestvérei: "Hívják ide az ügyvédemet", "Nem én voltam", "Ne szólj bele" és "A társadalom áldozata vagyok"

Nem voltak sokan a temetésén, mivel nagyon kevesen értesültek arról, hogy elment.

Ha még emlékszel rá, küldd tovább ezt a levelet.
 Ellenkező esetben csatlakozz a többséghez" ne tegyél semmit!"
 

Kevesen tudják rólam, de nagyon szeretem a különféle, kissé elvont, sötét hangulatú flash videókat. Ez például egy különösen jó darab.

Bankomat

Az olvasó feladata pedig értelmezni ezt a kisfilmet. Nos, szerinted mit jelent? Mi mit jelképez?

Te barátom, te pedig nyugodj csak meg. Hisz ez csak egy mese.

Nem értek én valamit. Ezért is írom meg, mert ti biztos értitek, és majd felvilágosítotok.

Én azt nem értem, hogy miért így kell ünnepelni az Új évet. Egyáltalán mit ünneplünk ilyenkor? Hogy még egy év elmúlt? Az idő múlását?

De nem is az zavar, hogy ünnepeljük, hanem az, ahogyan. Mert mit csinál ilyenkor az átlagember? Nos, két dolog közül választhat. Vagy otthon marad, bámulni az idétlen szilveszteri paródiákat, vagy elmegy bulizni.

Hogy mi a buli? Először is jól berúgunk, de nagyon. Ha ez megvan, akkor lehet valami primitív zenére rángatózni, és baromságokat pofázni hasonló állapotban lévő nőknek és haveroknak.

Szép kezdése ez az Új évnek. Részegen, öntudatlanul, esetleg összehányt pólóban, valami spicces ribanccal a karodon, böfögve üvöltözni hogy „BÚÉK” miközben magad sem tudod igazán, hogy miért is csinálod ezt. Lehet, hogy én vagyok a hülye vagyok, de szerintem ez hihetetlenül szánalmas.

Tavaly év végén, úgy esett, hogy egy nagyobb skinhead társaság meghívott, hogy töltsem velük a szilvesztert. Az azelőtti szilvesztereket mindig különféle baráti társaságokkal töltöttem, és hogy is mondjam, nem reméltem sok jót ettől sem. Sőt, arra számítottam, hogy ez minden eddigi szilveszteremnél rosszabb lesz, ugyanis azt hallottam a skinheadekről, hogy buták, bunkók, és primitívek. Azonban nagy meglepetés ért.

Igaz, itt is berúgott mindenki egy kicsit, de amikor éjfélt ütött az óra, mindannyian átmentünk a vendégszobába, mindenki vigyázállásba vágta magát, még az is, aki már állni is alig tudott, és közösen elénekeltük a Himnuszt, majd utána a Székely Himnuszt is. Ezután megöleltük egymást, akár a testvérek, és boldog Új esztendőt kívántunk egymásnak.

Azelőtt sosem volt részem ilyen felemelő szilveszterezésben. Minden azelőtti szilveszterkor részegen sikoltozó lányokat, és „Búék”-ot ordibáló, borosüveggel hadonászó férfiakat láttam éjfélkor.

Sajnálom, hogy az idén nem tölthetem a szilvesztert ezekkel a srácokkal.

De tudjátok mit tennék én legszívesebben idén szilveszterkor? Este, egyedül kimennék a pusztába, leülnék egy kis dombra, egymagam, és gondolkodnék.

Átgondolnám mindazt, amit ebben az évben tettem. Hogy mi értelme volt. Hogy vajon mindig a helyes úton jártam-e? Hogy van-e mit bánnom, és hogy mire lehetek büszke. Hogy érdemes volt-e egyáltalán megélnem az Új évet. Hogy vajon miért nem kenődött szét a fejem a szélvédőn, miért nem ütött el a busz, vagy miért nem vertek agyon. Hogy miért döntött úgy az Úr, hogy kapok egy újabb évet.

Átgondolnám a jövőt is. Hogy mit fogok tenni. Mik a céljaim, és hogyan fogom elérni őket. És megtenném az újévi fogadalmaim is, melyekből rengeteg van. Igen, azt hiszem így kellene „megünnepelni” az Új évet.

Mindenesetre, nektek barátaim, jó bulizást kívánok, és Sikerekben gazdag, Boldog Új Esztendőt.
 

Mivel a Szex Ma című írásom igen nagy népszerűségnek örvendett köreitekben, úgy döntöttem megírok még egy részt. Csak hogy örüljetek. Azonban ne felejtsük el, hogy ez nem csupán arról szól, hogy röhögjünk egy jót. Már az első rész megírásánál is az volt a szempont, hogy teljesebb képet kaphassunk korunk szexuális kultúrájáról, korunk emberének szexuális szokásairól. A kérdéseket egy Gyakorikerdesek nevezetű oldalról másoltam ki, és nem változtattam rajtuk, ahogy az első részben sem, csupán személyes gondolataim írtam le utánuk, amik állítólag viccesek lettek. Tehát jó olvasgatást, szörnyülködést, röhögést, ésatöbbit kívánok, a Szex Ma második részéhez.
 

Inkább alul szeretünk lenni, mert úgy kényelmesebben tudjuk közben nézni a meccset.

Persze! Mikor alkalmas neked egy tarkólövés?

Semmi gond, sőt! Szerintem legyél erre büszke, és vonulj végig az Andrássy úton egy leopárdmintás tangában. Akinek pedig ez nem tetszik az nácifasisztaneonyilashuligán és börtönben a helye!

Nem, az állatnak nem mindegy, mert az állat alapvetően válogatósabb nálad, te aberrált szar.

Óbazmeg, bőven elég kivárni amíg kisminkeli magát meg felöltözik.

Csíkos? Hát te meg honnan jöttél? Dr. Moreau szigetéről?

Figyelj. Tudom hogy nem erre számítottál, de most elmondom. Igen, az a lényeg, és a barátaid csak vigasztalni próbálnak. Ez van. Ha nem tudod feldolgozni, lődd tarkón magad.

Rioban két vodka, és állítólag jól. Gubacsin még ennél is olcsóbb, ráadásul a futkosó lapostetvek egészen különleges érzéki örömökben részesítenek.

Nekem azért gyakran eszembe jut az Amerikai história X-ből a "harapj a padkára" jelenet. Bevallom.

Mármint úgy konkrétan rajta az építményen? Vagy hogy?

Figyelj, annyit mondok neked: David Hasselhoff. Nos, megvan a válasz?

Azért hogy a buzik szenvedjenek! hahaha

Igen, de semmiképpen se fürgyé le!

Rózsaszín felmosórongy.

Ez meg miféle kreatúra lehet?

Nem gusztustalan, hanem baszottul undorító. És ahelyett hogy csilivili fülbevalók között válogatsz ócska butikokban, inkább fussál pár órát. Ja és csak hogy tudd, ha 150 kiló vagy, nem leszel kívánatosabb attól ha piros a körmöd.

Igen, a piros pedig azt jelenti hogy a Zblrog bolygóról jött, és egy Alfréd nevű polip él a vaginájában, ami péniszekkel táplálkozik, és táplálkozás után jódlizik.

Mert nincs egyenlőség. Most pedig húzzál vissza a konyhába ahelyett hogy baromságokat irkálsz a neten.

Egy hideg sör, egy tál pörkölt, egy óra kuss.

Eljött az a pont amikor már én szeretném tarkónlőni magam. (itt megjegyezném hogy a haver zsidó eredetű szó)

Az az igazság hogy szex közben sem érdekel miről beszéltek.

Nem tudom, de ez bizony komoly probléma. Még az is lehet hogy náci vagy!

Röpke másfél év és máris megbaszatod magad? Olcsó ribanc! Ez szinte az első éjszaka!

Élvezik azt a pár perc csendet.

Ilyen kérdésekben nem én vagyok az illetékes a Bombagyáron.

Manapság, ebben a liberális-szabadelvű világban, már senkire. Najó, azért aki önszántából néz országgyűlési közvetítést az tényleg beteg kicsit.

Megmutatnám neki merre van a konyha, és előkeresném neki a Legjobb torták c. szakácskönyvet.

Kétségkívül a világ legnagyobb jelentőségű kérdése ez. Tudóscsapatunk már dolgozik a válasz megfejtésén.

Várom kérdésedet. Mint látod hozzáértő vagyok a témában, rendkívül segítőkész, jóindulatú, és valódi szaktekintély.

Bizony, bizony, a megkülönböztetés ilyen téren is folyik. Szerintem a Magyar Gárda szellemisége felelős az ügyért.

Kérdezi ezt egy 16 éves lány. Ezúton is szeretnék gratulálni az oktatás színvonalához, illetve a szexuális felvilágosítások eredményességéhez. Bezzeg azt biztos tudja, hogy szaporodnak a moszatok, és mi az a prokarióta.

Azért mert nagy a melled, de emellett buta vagy és idegesítő.

Miért, hol nem tudtok?

Kedves hölgyem, a tünetek egyértelműen mutatják, hogy az ön párja liberális lett. Kérem próbálkozzon tarkónlövéssel, míg nem késő. Amennyiben ez nem bizonyul hatásosnak, kérem hozza el magánklinikámra, ahol eredeti H&K G11-es eszközökkel végezzük el a beavatkozást.

Hm. Esetleg kávét főz közben?

Amennyiben ön férfi, a dörzspapírt tudom ajánlani, ha pedig nő, a sajtreszelő igazán érzéki örömöket nyújthat.

Síelj, ejtőernyőzz, vagy krosszmotorozz.

Igen. Olyankor általában vissza se jön.

Egyértelműen azt, hogy lemerült a fluxuskondenzátor transzfúziós mikrocellaátalakító hidraulikus generátora. Szerintem ez elég egyértelmű.

Mert a fiúk reggel a szalonnás rántottát szeretik inkább.

Vedd rá a Rambo kazettáira a Szex és New York részeit. Ez egy igen kegyetlen büntetés. Ha még tetézni akarod, akkor a Robotzsarura pedig egy Whoopy Goldberg filmet keress.

Én kérem egyszerű ember vagyok, én még azt sem értem, hogy az utcán miért köpködnek egyesek.

A dolog. Láttátok A dolog, című filmet?

Mert legyün a házmester és pofánvág a girhes macskájával.

Amelyik férfit a Rambo 4 utolsó 10 perce nem izgatja fel, az nem is igazi férfi.

Hat? Izé, én naiv kisfiú vagyok, el nem tudom képzelni, hogy hat testrészt is be lehet vonni a szexbe. Kivéve persze ha hatan csinálják.

Ide most tudnék valami nagyon, de nagyon vicceset írni. B-vel kezdődik. És luebunny-ra végződik.

Szerintem itt egy jógi nagyon dugni akar.

Fogalmam sincs, de valószínűleg kicsi, olcsó, és hamar szétesik.

Igen, kivéve azokat, akiknek az orruk a hosszabb.

A rántott karajt, a karatefilmeket, és a zikkájlozást.

Magamból kiindulva: karlengetve vigyél be neki egy nagy adag rántotthúst, és a Göthössárkány pofánrúg vágatlan verzióját.

Nem barátom, azt az égető érzést nem a forróság okozza.

Az ilyen kérdésekre nem tudok vicceset írni, viszont állítólag rendkívül vicces fejet vágok miközben olvasom.

Hosszas elemzés után megállapítottam hogy az Ön barátja életképtelen. A következő szerdán kérem küldje be az irodámba, ahol diszkrét körülmények között tarkólövéssel végetvetek szánalmas életének.

Én ezt ajánlom.

Bizonyára megint kiderül, hogy mennyire míveletlen vagyok, de én eddig csak vérfarkasról hallottam, vérpéniszről soha.

Inkább szerezz barátnőt te szar. De ha mindenáron a prosztatád akarod izgatni, használj ehhez egy kibiztosított Desert Eagle-t.

Azt hogy ideje fizetni.

Igen, továbbá következő életedben vörhenyes porszívóügynök leszel.

Az AIDS-et csak buzitól és négertől lehet elkapni, mégpedig úgy ha mellé ülsz a villamoson. Ezt mindenki tudja.

Nem tudom, de amelyiknek nem tetszik, az kirekesztő nácifasiszta nyilashuligán, és az egyenlőség nevében tömlöcbe kell vetni, és megerőszakoltatni egy talicskányi apró majommal. (azért apró majommal, mert abból több fér egy talicskába)

Persze. Beültetik az újoncot egy szobába, ahol semmi nincs, csak egy fotel, egy TV, és egy videó, két kazettával. Az egyiken a Rambo 4, a másodikon pedig pár rész a Szex és New York-ból. A teszt eddig még sosem tévedett.

Nem tudom, ha én hirtelen nagyon szeretni kezdem egy azonos nemű ismerősöm, akkor valószínűleg az történt, hogy az illető meghívott egy sörre.

Azt hogy megérett a tarkólövésre.

Most én vagyok az aki nem tud haladni a korral, vagy ezek tényleg fájdalmasan nagy baromságok?

Fel lehetne, csak önök balfaszok. Azontúl pedig a felvilágosító nénik mindig randa szemüveges banyák, így teljesen esélytelen hogy bárki is odafigyeljen rájuk. Továbbá korszerűsíteni kellene a szexuális felvilágosításokat korunk igényeinek megfelelően. Például kiegészíthetnék a következő témakörökkel: Hogyan vegyünk rá egy kiválasztott nemű egyént orális szexre a Zöld Pardonban 200 forintból; Mákdaráló és erotika; Szex a szippantóskocsival; A tyúkdugás veszélyei; Hogyan töltsünk le ingyen pornót; Hol találhatunk nimfomán japán ikerpárt; 100 eszköz amit dildóként használhatunk; stb... Úgy érezem ezen témakörök hanyagolása súlyos hiba a XXI. században.

Nos, ennyi lenne. Bár úgy illene, hogy így a végén, valamiféle tanulsággal, esetleg végkövetkeztetéssel zárjam le, de szerintem teljesen felesleges. A tanulságot mindenki vonja le magának.

Magyar művészek a magyarságért

Karácsony közeledtével az emberek kissé megváltoznak. Ilyenkor jobban odafigyelünk egymásra, és több szeretetet adunk. Vagy legalábbis próbáljuk ezt a látszatot kelteni.

Mi, akik nem a fogyasztói társadalom tagjai vagyunk, számunkra a karácsony nem pusztán az ajándékok ünnepe. Mi az ajándékot nem mint egyszerű tárgyat adjuk, hanem mint az önzetlenség jelképét, a másikról való gondoskodás bizonyítékát.

Használjuk ki ezt a csodálatos alkalmat, és ajándékozzuk meg egymást, s azokat, akik a legjobban rászorulnak.

Csak a Bombagyár napi olvasói több mint húszezren vannak, de mi tudjuk, hogy még ennél is több igaz szívű magyar ember él hazánkban. És azt is tudjuk, hogy köztetek rengeteg alkotó ember van, rengeteg művész. Hozzájuk szólok most elsősorban.

Az az ötlet merült fel bennem, hogy valahogyan összeköthetnénk az ajándékozást, a jótékonykodással. Ezért a következő az ötletem:

Aki úgy érzi vannak igazán művészi alkotásai, elsősorban fotók, de lehetnek akár rajzok vagy festmények is, az küldje be nekünk (digitális formában a fonixblog(kukac)hotmail(pont)com címre, kész formában pedig hozza be Tomcat pólóboltjába.

A legszebb digitális képeket előhívatjuk, veszünk hozzá szép keretet, és itt a Bombagyáron meg lehet majd őket venni, karácsonyi ajándéknak. A befolyt összeget pedig valamilyen - kifejezetten magyar - jótékony célra áldozzuk majd.

Mielőtt elkezdenétek küldeni a képeket szögezzünk le pár dolgot:

- A képek témája nem kötetlen. Olyanokat küldjetek amik valahogyan kapcsolódnak a magyarsághoz, vagy a számunkra fontos értékekhez. Pontosan nem tudom definiálni tehát, hogy milyen témájú képeket várunk, de szerintem érzitek.

- Jó minőségű képeket küldjetek! Tehát elmosódott, zajos, vagy mobiltelefonnal hirtelen fényképezett 320x240 pixeles képet eszetekbe ne jusson küldeni.

- Kifejezetten művészi képeket várunk, tehát ne küldjetek be 5000 képet tüntető tömegről.

- Nyugodtan küldjetek manipulált (gy.k.: photoshoppolt) képeket is. Mindegy mivel vagy hogyan csináltad, csak szép legyen.

- Ha elég kép érkezett elmegyek előhívatom őket, és veszek hozzájuk szép keretet. Majd ha ezzel kész vagyok, felrakok az összesről képet egy bejegyzésbe, és ott lehet majd őket megvásárolni, aztán személyesen átvenni Tomcat boltjában, vagy igény szerint akár máshol is.

- A befolyt összegből senki nem vág zsebre semennyit. Sem az alkotó, sem mi. Ez jótékonyság, nem biznisz.

Ha felmerülne még bármi kérdés, arra itt válaszolok majd.

Tehát hajrá magyar művészek, küldjétek a képeket! Tegyük szebbé egymás karácsonyát!


Update: A beküldött képeknek adjatok címet is! Ha ezt elfelejtitek, akkor én adok nekik. Továbbá az alkotó nevét is írjátok meg!

(Az írás a bombagyáron is olvasható)

„Állítsuk meg a vérontást!” – hirdette a szórólap, amit egy kedves vásárló nyomott a kezembe tegnap, Tomcat boltjában. A szórólapot az Amnesty International adta ki, abból az alkalomból, hogy az emberi jogok nyilatkozata idén 60 éves. A szórólapot kihajtogatva mindjárt szembetűnik egy hatalmas szivárványos zászló és napernyő, majd pár sorral alatta olvashatjuk a programokat, amelyek bizonyára senkit sem fognak meglepni. Lesz beszélgetés a véleménynyilvánítás szabadságáról, a nők jogairól, a melegek és leszbikusok jogairól, a gyűlöletbeszéd törvény szükségességéről,, a diszkriminációról, illetve a politikai és lelkiismereti foglyokról. (Bizonyára előítéletes vagyok, ha azt mondom, egész biztosan nem fogják még csak szóba hozni sem, David Irving történész ügyét, aki mint tudjuk, „Holokauszttagadásért” ül börtönben.)

Szerencsénk volt, mivel ez a díszes társaság tőlünk alig pár percre, az Oktogonon állomásozott. Amikor odaértünk, pár sárgaruhás fiatalt láttunk, aki szórólapokat osztott. Mindenki kapott, de mi érdekes módon nem. Még szerencse hogy nem vagyunk sértődősek. Ami azonban még érdekesebb volt, az pár nőalakot ábrázoló álló karton, amikre a következő szövegek voltak írva:
 

Kovács Anna, élt  35 évet
A férje leszúrta.

Tóth Boglárka, élt 43 évet
A férje megfojtotta.

Horváth Edit, élt  23 évet
A szeretője megölte.

Bizony, a férfik ölik a nőket, de leginkább azokat a nőket, akikkel együtt élnek. Verjük jól bele a fiatal nők fejébe, hogy a férfi veszélyes, a férfi egy vadállat, egy őrült, egy gyilkos, és jobb minél távolabb tartani magadtól. Ne házasodj, de legfőképp ne csinálj gyereket. Válaszd a szingli életmódot. Bizonyára ezt kívánják sugallni ezek a táblák.

Álljunk most meg itt egy pillanatra, és gondolkozzunk el azon, lehetséges lenne-e az, hogy az Oktogonon a következő táblák álljanak:

Szögi Lajos, élt 44 évet
Cigányok halálraverték gyermekei előtt

Pénzes Henrietta, élt 18 évet
Elevenen elégette egy cigány

Horák Nóra, élt 14 évet
Cigányok megerőszakolták majd megfojtották

Bizonyára semmi kifogása nem lenne az Amnesty Internationalnek ez ellen, tehát javaslom, csináljuk meg.

Amennyiben pedig bármiféle szervezet is gyűlöletkeltésről kezdene sipákolni, azzal elismernék, hogy ugyanúgy gyűlöletkeltő az ő férfiellenes uszításuk.

Ezen kívül számos kérdést szegezhetnénk még az Amnesty Internationalnek, illetve a fent említett demonstrációt támogató feminista-liberális szervezeteknek.

Félreértés ne essék, a családon belüli, és úgy általában a nők ellen elkövetett erőszakot abszolút elítélem. Való igaz, hogy ma a nők (de a férfiak és a gyermekek sem) nem részesülnek megfelelő fizikai, illetve jogi védelemben. Ez tény. Viszont a manipulációt, és a gyűlöletkeltésnek ezt a kifejezetten alattomos és veszélyes formáját messzemenően elítélem.

Ugyanis ezen transzparensek azt sugallják, hogy minden férfi potenciális asszonyverő, és erőszaktevő, ami egyáltalán nem igaz.

A következő állításaimat Dr. Ranschburg Jenő pszichológus tanulmányaira alapozom, melyek hitelességét valószínűleg senki sem vonja kétségbe, aki ismeri a doktor urat.

Köztudott, de a női jogvédő szervezetek részéről mégis elhalgatott tény, hogy a párjukat rendszeresen bántalmazó férfiak 99%-a (igen, kilencvenkilenc) alkoholista. Ez pedig abszolút bizonyítja, hogy az ok az alkoholból vezethető le, nem pedig a férfi természetéből. Ennek megfelelően a női jogvédő szervezeteknek az alkohol ellen kellene keresztes hadjáratot hirdetniük, nem pedig a férfiak ellen. Vagy egyszerűen nem kellene alkoholistákkal kezdeni.

A másik szintén köztudott, de ugyanakkor elhallgatott tény, hogy a párjukat rendszeresen bántalmazó férfiak 90%-a bűnöző. Tehát nem kizárólag párjával, hanem az élet egész területén agresszív, erőszakos, törvényeket nem tisztelő. Itt szintén eljutunk ahhoz a ponthoz, mikor azt tanácsolhatjuk a nőknek, jól nézzék meg kihez mennek hozzá, mert lehet hogy a macsó rosszfiú stílus és az ezzel járó anyagi javak eleinte vonzónak tűnnek, de később keményen megfizetik majd az árát.

Amikor azt hallja az ember, "családon belüli erőszak" mindjárt egy állatias, asszonyát-gyermekét földön rugdosó rohadék jut eszébe, mint ahogy azt egy nemrégiben vetített "társadalmi célú hirdetés" is bemutatta. A reklámban a következő történt: Egy kisfiú és egy babát szorongató kislány ültek egymással szemben. "Akarsz papás-mamást játszani?" - kérdezte a kislány, mire a fiú nekiesett, és ütni-rúgni kezdte. Ekkor a baba kiesett a kislány kezéből, de a fiú még mindig tovább verte.

Dr. Ranschburg Jenő, a Pszichológusok a szófán c. könyv hasábjain megemlíti Dr. Steinmetz-t is, aki először foglalkozott komolyabban a bántalmazott férfiak ügyével.

Dr. Steinmetz kutatásai alapján kijelentette, hogy korántsem igaz az az elterjedt tévhit, miszerint minden férfi brutális állat, a nők pedig ártatlan áldozatok. Számos esetről számolt be, amikor férfiakat tartott terrorban elmebeteg feleségük, azok pedig nem tudtak sehova segítségért fordulni, ugyanis nem vették őket komolyan. Steinmetz ezen kívül egy másik ijesztő gyakoriságú dologról is ír. Számos alkalommal tapasztalta ugyanis, hogy a nő szándékosan kiprovokálja a pofont - akár azzal, hogy előzőleg ő üti meg a férfit - hogy aztán a verekedést a válás során felhasználhassa férje tönkretételére. (Vajon hány hajléktalan férfit láthatunk az utcán emiatt?) Miután Steinmetz ezen tanulmányait közzétette, számos telefonhívást kapott, melyben őt és gyermekét (tehát egy nőt és egy kisgyereket) halálosan megfenyegettek azok a feminista szervezetek, melyek minden erejükkel azt sulykolták a társadalomba, hogy a férfiak mind erőszakos állatok.

Dr. Ranschburg Jenő továbbá megállapította, hogy a bántalmazott nőknek csak igen kis százaléka feleség. Tehát a valódi családon belüli erőszak ritkább mint hinnénk. A házasság valóban inkább védi a nőt, minthogy veszélyeztetné. A "férfierőszak" áldozatai leginkább az úgynevezett szingli életmódot folytató nők, akik gyakran abszolút felületes ismerettség alapján, pusztán szexuális éhségük kielégítése céljából teremtenek kapcsolatot egy férfival.

A nővédő szervezetek sokat beszélnek még a nemi erőszakról is, a férfiak egyetemes bűneként kezelve azt. Noha egyértelmű hogy csak férfi erőszakolhat meg nőt (bár volt már példa ennek fordítottjára is) mégis meg kell itt állnunk egy pár szóra, ugyanis ez így ebben a formában félrevezető.

Mert nem A férfiak speciális bűne a nemi erőszak, hanem bizonyos rasszok követik el kiemelkedő rendszerességgel. Ennek bizonyítására a kuruc.info-ról idéznék egy olvasói levelet:

No persze ne is várjuk, hogy ezeket a tényeket akárcsak megemlítse az Amnesty International. Egyébként is, a gonosz csak fehér férfi lehet, és a cigányok is még mindig súlyosan el vannak nyomva, ahogy azt a portáljukon olvashatjuk. Felháborító például a cigányok szegregált oktatása, főleg annak tükrében, hogy a pedagógusok bizonyára állandóan a cigánygyermekek intelligenciáját, kulturális felsőbbrendűségét, illetve úri viselkedését emlegetik.

Úgy érzem, itt újból fontos megjegyeznem, hogy a legkevésbé sem értek egyet az indokolatlan, nők, gyerekek, vagy bárkik elleni erőszakkal. Éspedig teszem ezt nem megfelelési kényszerből, engem az nem motivál, hanem azért, hogy ne értsetek félre. Való igaz, hogy létezik olyan is, amikor egy fehér férfi, a feleségét, a gyermekeit terrorizálja, mind lelkileg, mind szellemileg. Hallottam már nőről akinek egy ütéstől kifolyt a szeme. Hallottam férfiról aki vasalót dobott újszülött gyermeke ágyába. És olyanról is, aki húskampóra akasztotta a gyerekeket ha nem volt rend a szobában. Hallottam ilyenekről én is, és az a nézetem, hogy az ilyenek ellen a lehető leghatározottabban kell fellépni, mintegy példát statuálva.

Nem tartom magam hímsovinisztának, a legkisebb mértékben sem, és magam is védem a nők jogait, és ha erre lehetőségem lesz, többet is teszek majd értük. Úgy vélem joga van egy nőnek ahhoz hogy boldog, békés, megfelelő körülmények között nevelje gyermekeit, és hogy elláthassa alapvető női feladatait, és ebben semmi se gátolja.

Azonban azt is vallom, hogy a francia forradalomból kinövő feminizmus (melynek mindhárom vezéralakja zsidó nő volt) a legkárosabb eszmévé lett a világon. Mert a feminizmus célja a nőből elvonni mindent ami nővé teszi, az egyenlőség, pontosabban azonosság jegyében. Ma a feministák nem a nőket védik, hanem a férfiak ellen uszítanak, ami pedig az egyik legnagyobb bűn a világon. Márpedig azért, mert ezzel a világ legfontosabb, legalapvetőbb közösségét, a családot verik szét. Mert arra biztatják a nőket, hogy család helyett a karriert, és női tökéletesedésük helyett az erőszakos, férfivé válást válasszák. Hogy férjük és gyermekük helyett éljenek a szexnek és a munkának.

Ezért tartom én a feminizmust a legkárosabb eszmének, és vallom azt, hogy feladataink egyik legfontosabbika ezen aljas eszme totális kiirtása, máskülönben fajunk legalapvetőbb eleme, a család fog elpusztulni, mely magával rántja pusztulásba egész kultúránkat és egész lényünket.

Ezen írás spontán született, és csupán felületesen foglalkozik a problémával. A jövőben még részletesebben is fogok cikkeket írni ebben a témában. Az itt nem érintett kérdésekre majd ott válaszolok.

Érdekes cikk jelent meg ma az eszaon.hu-n.
 

Adott tehát a képlet: Megtámadnak egy cigány családot. Sőt, nemrég egy-két másik családot is megtámadtak, tehát a támadások nem egyes személyek vagy családok ellen irányulnak, hanem a cigányság ellen. Erre ugyan semmi nem utal, bizonyítékra ne is gondoljunk, de egyértelmű, hogy ha egy cigány ellen intéznek támadást, az csak is azért történhetett, mert az illető cigány, és ezzel a gondolatmenettel eljuthatunk egészen odáig, hogy itt az egész cigányság fenyegetve van.

Érdekes, de én még sosem hallottam egyetlen politikustól sem, hogy azt mondta volna, ezek a támadások nem egyes személyek, hanem a magyar társadalom ellen irányulnak. Nem hallani ezt olyankor sem, amikor "büdös magyar!"-t üvöltve rugdosnak félholtra egy magyart cigányok. Konkrét esetet kár is említeni, hiszen bárki találhat ilyet, tessék csak körbekérdezni az ismerősöket.

Ez magának a cigányságnak szólt, erősíti meg Aba-Horváth István újra, bármiféle bizonyíték nélkül. Tovább Aba-Horváth azt is feltételezi, - sőt határozottan kimondja - hogy a támadásnak semmiféle oka nem volt. Ez afféle hecc, játék. Mert ugye így szórakozik a magyar ember.

Nos ennél a pontnál el kell mesélnem valamit. Volt az életemnek egy szakasza, mikor önhibámon kívül több cigánnyal is kapcsolatba kerültem. Gyermek voltam még, s bár már akkor is voltak velük szemben negatív tapasztalataim, úgy gondoltam tényleg indokolatlanul erősek az előítéletek velük szemben. Tehát ismertem jópár cigányt, akikkel beszélőviszonyban is voltam. Így hallhattam olyan történeteket, személyesen tőlük, amiket ha akkor mástól hallottam volna, valószínűleg azt gondolom, hogy ilyen nincs, ezeket csak a rasszisták találják ki, hogy rossz színben tüntessék fel a cigányságot. Emlékszem mikor egy döntően magyarokból álló társaságban büszkén mesélte az egyik cigány, hogy hogyan szoktak szórakozásból magyar verni a "spanjaival". Óriási büszkeséggel ecsetelte hogyan ugráltak a srác fején, hogyan rúgták arcon nekifutásból a buszmegállóban ácsorgó rockert, és hogyan törtek szét egy sörösüveget pár a buszon üldögélő srác arcán. És még megannyi ilyen történetet mesélt, minden hétvégén csinált ilyeneket. És amikor a többi magyar hallotta ezeket, röhögtek.

Egy másik cigány mesélte el azt is, mit szoktak ők játszani a Havanna lakótelepen. A játék neve: "Túlélős". A játék lényege a következő. Ketten mennek az utcán, többnyire sötétedés után, és aki szembejön azt teljes erőből arcon kell ütni. Függetlenül attól hány éves, mekkora, férfi-nő, neki kell menni, és meg kell verni. A játék neve azért túlélős, mert mindenkit meg kell támadni aki szembejön, így előfordulhat hogy egy jóval nagyobb emberre kell rátámadni. Ez azonban igen ritka, így a játékot bizonyára még most is játsszák.

Aki pedig azt mondja hogy ezt én csak kitaláltam, nos el kell keserítenem. Ilyen tényleg van, és ezt nekem - és más magyaroknak - büszkén mesélték a cigányok. De sok-sok más hasonló történetet tudnék még mesélni. Talán majd egyszer.

Tehát a heccből verekedés, támadás, gyilkolás nem a magyarok szórakozása.

Ismét kérdezem. Javasolt ilyet valaha is bármelyik magyar politikus? Mondta-e azt egy SZDSZ-es képviselő a FIDESZ-nek hogy, "Hagyjuk most a politikát! Fontosabb a magyarság védelme!"

Én pedig azt szeretném ha minden magyar összefogna, és egyet akarna. De a mi helyzetünk sokkal rosszabb. A mi problémánk ugyanis nem az, hogy nem minden magyar mer kiállni, hanem hogy a legtöbb nem is akar. Szomorú ugye?

(az írás a Bombagyáron is olvasható)

Kiparodizáltak. Engem. Bizony. Persze nem lepődök meg rajta, hiszen már sztár vagyok, úgyismondhatnám, celeb. Annyira, hogy nemrég egy bírósági tárgyaláson az én cikkemmel próbálta egy zsidó bizonyítani, hogy a Bombagyár Nyilas portál. Ennyire. Szóval Blogin kiparodizált engem, de nem jól, ezért tarkón fogom lőni. Sőt, mindenkit tarkón lövök. De először a nőket és a gyerekeket. És a kiskutyákat.

Azért írok most, hogy újra megkapjam, a hőn áhított áruló jelzőt. Mert úgyis tudom, hogy ismét meg fogom kapni, mint amikor szót emeltem azok ellen az albánok ellen, akik felgyújtottak egy szerb templomot, és letépték csúcsáról a keresztet. Akkor megkaptam, hogy én idegenszívű vagyok, és áruló, és hogy takarodjak Szerbiába. Most szlovák áruló leszek.

Áruló leszek, mert azt mondom, nem a szlovákok bűne az ami történt. Mert nem a szlovák nép sújtott le magyar testvéreinkre. Nem! A szlovák rendőrség volt az. Persze, tudom én, szlovák-szlovák. De ne mossuk össze! Mert októberben pedig magyar rendőrök vertek, lőttek, tapostak magyar embereket. Sokkal többet, mint most a szlovák rendőrök, és ugyanúgy, ok nélkül. Mégsem láttam lángoló magyar zászlókat. És nem is akarok. Pont, ahogy lángoló szlovák zászlót sem akarok látni. És kérem, most ne jöjjön senki azzal, hogy azok nem magyar rendőrök voltak. Szeretném én is elhinni, hogy magyar nem támad magyarra, de ez nem igaz.

És mikor magyar rendőrök magyar földön tapostak magyar embereket, mit üvöltöttünk? Azt, hogy „szar Magyarország”? Nem. Ugyanúgy nem kellene most sem szar Szlovákiát énekelni, és szlovák zászlót égetni. Ha egy nép rendőrsége hitvány, attól még nem lesz az egész nép bűnös! Ugyanígy, ha egy nemzet vezetősége hitvány, attól még nem hitvány az a nemzet. Aki Slota miatt támadja a szlovák népet, gondolkozzon el azon, mennyire lenne korrekt, ha Gyurcsány miatt támadnák a magyar népet. Mondván, hogy a magyar nemzet miniszterelnöke egy idegenszívű zsidó, hát milyen nemzet választ magának ilyen miniszterelnököt? Mert bizony, szavaztak Gyurcsány Ferencre, nem is kevesen. Magyarok is. Mégsem bűnös ezért az egész magyar nemzet. Ugyanúgy, ahogy a szlovák nép sem bűnös.

Tudom-tudom, ez nem egyedi eset volt. És előfordult már olyan is, nem kevésszer, hogy civil szlovákok támadtak magyarra. De ez nem a szlovák nép egységes akarataként történt. Ez nem a szlovák szellemiség. Ez egyszerű sovinizmus, ami ellen küzdeni kell. Mindkét oldalon. Észre kell vennünk, hogy a szlovákverő magyarok (mert ilyen is van bizony) ugyanúgy ártanak a két nép közötti kapcsolatnak, mint a magyarverő szlovákok. Ezek NEM NACIONALISTÁK! Ezek nem hazafiak! Ezek soviniszták! És ez ellen kell küzdenünk mindannyiunknak! A sovinizmus, és nem a szlovák nép ellen! És meg kell értenünk azt is, hogy az ilyen támadások legtöbbje érzelmi indíttatású, és sokkal inkább ostobaságból, hirtelen felindulásból, mint alapvető gonoszságból követik el.

Ne higgye azonban senki sem, hogy én azt kérem, essünk térdre a szlovákok előtt. Álljunk előttük büszke férfiként. Büszke férfiként, ha kell harcosként, de ne habzó szájú vadállatként, akinek mindegy kit támad, csak szlovák legyen. Csak azt üssük, aki kezet emel a mi fajtánkra! Magyar önvédelmet akarok, de nem céltalan magyar agressziót!

Nemrég történt, ha jól emlékszem kapuváron, hogy egy magyar ns koncertsorozatra ellátogatott pár szlovák nemzetiszocialista is, akiket egy kisebb, de bizonyára annál intelligensebb magyar társaság „szar Szlovákia” énekléssel fogadott. A Vérszerződés énekese még le is szólt nekik, hogy ezt kurva gyorsan fejezzék be, mert Ő így nem koncertezik. De biztos Ő is áruló, ahogy én. Mert az a szlovák, aki ellátogat egy magyar ns koncertre, bizonyára azért teszi, mert gyűlöli a magyarokat. Logikus nem?

Fontos továbbá azt is megértenünk, hogy a szlovákellenes uszítással, csak tovább rontunk felvidéki magyar testvéreink helyzetén. Könnyű itt Budapesten Szlovák zászlót égetni, úgy, hogy a felvidéki magyarokon állnak majd érte bosszút. Könnyű itt szítani a gyűlöletet, ahol minket nem érhet el. Könnyű ez. Könnyű, és haszontalan. Mert a magyar-szlovák kérdést nem verekedéssel és zászlóégetéssel kell megoldani. Rendet kell tenni a fejekben, mindkét oldalon. És ez jelenleg elsősorban a mi érdekünk, hiszen ők vannak abban a helyzetben, hogy árthatnak nekünk. Ezért utasítom vissza a leghatározottabban azt, ha engem valaki árulónak nevez, hiszen sokkal inkább szívemen viselem felvidéki magyar testvéreink sorsát annál, mint aki Budapest közepén éget szlovák zászlót. Rendet kell tenni a fejekben, és meg kell állítani az alaptalan gyűlölködést.

Alaptalan, és ezt nagyon fontos kiemelnünk, hiszen itt mesterségesen gerjesztett gyűlöletről van szó. Mert a felvidéki magyarok nem terrorizálják a szlovák népet. Mert a felvidéki magyarok nem lopnak. Mert a felvidéki magyarok dolgoznak. Nem úgy, mint egy másik nép, akik ellen mi magyarok, állítólag alaptalanul szítunk gyűlöletet.

Gátat kell tehát szabnunk az alaptalan, de leginkább céltalan gyűlöletkeltésnek, hiszen az nem válik se a magyar nép, se a szlovák nép hasznára. A szlovák nép nem az ellenségünk. A mi ellenségünk az ostobaság, a gonoszság, és a sovinizmus. És ezek egyike sem általános jellemzője a szlovák népnek.

És még egy utolsó gondolat. Csak az nevezze a szlovák népet bűnösnek, vagy „szarnak”, aki biztos benne, hogy több az olyan szlovák, aki köp a magyar zászlóra, mint az olyan magyar, aki köp az Árpád-sávosra.

(Az írás a Bombagyáron is olvasható)