Korunk emberének egyik legfőbb betegsége, hogy mindig mindent MOST akar. Nem, nem ér rá az holnap, neki most kell, azonnal. Nem érti meg, hogy az eredményért dolgozni kell, és dolgozni fáradtságos, és időigényes.

Ilyen vagyok én is. Dühít, hogy fiatal vagyok még. Dühít, mert teljesen tisztában vagyok vele, hogy ugyanezekkel a tettekkel, ha 10-20 évvel idősebb lennék, sokkal nagyobb fokú tiszteletet és megbecsülést szerezhetnék magamnak. És ez nekem kell. Idővel rájön az ember, hogy nem a pénz a hatalom (pontosabban nem kizárólag a pénz az) hanem a tekintély. Nekem pedig tekintélyem nincsen. Ezzel semmi probléma nincs, ez a világ rendje. Nincs egyenlőség, és ez ellen én nem is akarok lázadni. Természetes, hogy középkorú férfiak nehezen tűrik, hogy egy huszonéves "suhanc" osszon nekik parancsokat, vagy oktassa ki őket. Én persze nem is akarom ezt tenni, de dühít, hogy pusztán az életkorom az, ami miatt ettől a lehetőségtől meg vagyok fosztva.

De igazából a probléma az, hogy türelmetlen vagyok. Be kellene látnom, hogy fiatalságom előny. Előny, mert így maradt még időm arra, hogy képezzem magam, és lehetőségem van rá, hogy mire testileg úgymond megérek a feladatra (Ez véleményem szerint nagyjából 30 éves kor, ilyen idősnek kell lennie minimum egy férfinak ahhoz, hogy még az idősebbek szemében is lehessen tekintélye) már szellemileg is érett legyek rá. Ez pedig optimális esetben előbb következik be.

Fiatalnak lenni nem rossz. Egy férfi életében minden kornak megvan az adott feladata.Nálam ez a tanulás fázisa, és belátom, igaza van azoknak, akik leszólnak engem, amiért én már most vezetni akarok. Teljesen igazuk van, arra én még sem testileg, sem lelkileg, sem szellemileg nem értem meg.

És amíg ezek nem következnek be nálam, nem hogy nem lehetek, de nem is akarhatok vezető lenni.

És talán nem is leszek az soha. Ez sem baj. Én csupán azért akarok vezető lenni, mert úgy érzem ilyen minőségben nagy tetteket vihetnék véghez. Vezetőnek lenni nem cél, hanem egy állapot, ami segíthet a célok megvalósításában. Ha úgy tetszik, ez egy eszköz. És sosem hagyhatjuk, hogy egy eszköz megszerzése, csupán a birtoklás miatt célunkká váljon. Éppen ezért, ha úgy hozza az élet, és valaki más lesz helyettem vezető, és valaki más tűzi majd zászlajára azon célok megvalósítását, melyekért én is küzdök, és ez a valaki nálam sokkal alkalmasabb lesz arra, hogy vezessen, hát akkor én boldogan állok majd mögé, és leszek fogaskerék az ő gépezetében.