Az elmúlt napokban kissé elhanyagoltam a blogot, ugyanis nem igazán volt időm írni. Meg azokról nem is igazán akartam írni, amik az elmúlt napokban történtek velem.

Miért írjak például arról, hogy annak a kedves lánynak, aki hétvégén vendégül látott minket, a nővére afféle művészlélek, és mindenhová pinákat rajzol? Igazán vicces olyan lakásban lenni ahol minden egyes falról méteres nagyságú színesen megfestett pinák néznek vissza az emberre.

Miért írjak például arról, hogy pont miután megírtam a Dionüszosz rabszolgáiról szóló bejegyzést, csütörtökön sikerült igen szépen kiütnöm magam. Igen, erről jobb lenne nem írni.

Miért írjak például arról, hogy majdnem megagyaltunk valami seggfejt, egy hangulatos kis kocsmában, mert ő úgy gondolta, hogy jól viselem, ha lökdösnek, és ha ráhajtanak a barátnőmre. A verés elmaradt, mert a barátai sűrű bocsánatkérések közepette hajították ki saját haverjukat.

Miért írjak például arról, hogy mekkorát röhögtünk, amikor észrevettük, hogy az ágyban fekve már vagy negyed órája nem a barátnőm kezét fogom, hanem a haverét. Persze ő is azt hitte, hogy a barátnője kezét fogta. Vicces volt.

Nos igen, a blogger határozottan jobban teszi, ha ilyen dolgokról inkább nem is ír semmit.

Ez meg azért igen durva