2006 végén kezdtem el blogot írni. Hogy miért? Nem tudom. Nem volt vele konkrét célom, csak írtam, mindig arról, ami épp foglalkoztatott, és amit érdekesnek találtam. Majd ahogy telt az idő, a jelentéktelen kis webnapló egyre fontosabb kérdéseket és témákat kezdett feszegetni. Én pedig rengeteg dicséretet, elismerést, és bíztatást kaptam, fiataloktól, és idősebbektől egyaránt. És leveleket is kaptam. Olyan leveleket, amik után úgy éreztem, hogy valóban megéri ezt csinálni, mert sok ember gondolkodását változtattam meg, meggyőződésem szerint a helyes irányba.

Aztán ennek egyszer csak vége lett, ugyanis az oldal üzemeltetői/moderátorai úgy döntöttek, hogy nekem többé nem jár szólásszabadság. Itt lett vége annak a kis blognak.

Sokan tanácsolták, hogy be kéne fejeznem ott a blogot, és valami normálisabb oldalon folytatni. Ahol nagyobb nyilvánosságot kapnának az írásaim. Én pedig mindig azt mondtam, rendben, majd. Hát a folyamatot igencsak felgyorsították az oldal üzemeltetői. Ott én már többet nem fogok írni. Így kerültem ide, a blog.hu-ra.

És itt valamit meg kell jegyeznem. Egészen biztosan nem lennék most itt, és nem folytatnám a bloggolást, ha nem nyaggatott volna annyit pár olvasóm, barátom. Miután a blogom eltűnt, sok régi olvasóm felvette velem a kapcsolatot msn-en, amit nem tudom hogy csináltak, ugyanis soha, sehova nem írtam ki az e-mail címem. De mégis megtaláltak. Hogy itt vagyok, azt nekik köszönhetem. És az összes többi olvasómnak és támogatómnak. Szeretnék most neveket mondani, de nem teszem. Nem teszem, mert túl sok embernek tartozom köszönettel, és sokatoknak már nem is emlékszem a nevére. Ha valaha is olvastad a blogom, és hozzászóltál, vagy írtál, akár jót, akár rosszat, köszönöm neked.

Köszönök nektek mindent. Remélem a jövőben is megmaradtok hűséges olvasóim.

Üdvözlettel: Főnix